Egérút a Boldogsághoz

–Hagyd már abba, nem vagyok teljesen süket, az még nem. Hányszor mondjam, nem hallod? –ordította el magát Géza, majd egy hatalmasat csapott az ébresztőórára. – Csak azért nem doblak ki, mert Ádámtól kaptalak, de ha félév múlva elengedik remélem bekrepálsz, te dög, nem mindegy, mikor kelek fel? 

    Vett egy mély levegőt, fogait összeszorítva az ágy szelére vonszolta testét és belemászott a kocsiba, ahogy hosszú heteken át a gyógytornász tanította.  Erőteljes mozdulattal hajtotta a két kereket, olyan erővel, mintha az élete múlna, ha nem érne be a konyhába.

    ­–Jó reggelt angyalom, látom mindjárt kiesik a szemed az éhségtől, várj egy kicsit, felrakom a kávét és megkapod a reggelit. Na kész is van, csak nem vagyok annyira suta, legalább a kezeim mozognak.

    Fél métert hátra tolatott, majd a konyha sarkába fordult. 

    –Nem csak hogy béna vagyok, még szenilis is, hogyan is lehetek akkora lúzer, hogy nem vettem neked tegnap kaját. Jaj Edém ne haragudj, remélem kibírod, amig vissza nem érek. Ne cincogj már annyira keservesen, remélem nem vagy beteg. Azt már tényleg nem élném túl, ha te sem lennél. Ráadásul te voltál az utolsó ajándék, amit Évától kaptam. 

Megfordult és a fürdőszoba felé vette az irányt. – Nem borotválkozom meg, a pengével is spórolnom kell, meg kinek legyek ápolt a kutya se néz rám nemhogy egy nő, mert csak egy rokkant vagyok. Vagy, ha mégis megfogadtam, hogy Éva volt az utolsó, akivel összekötöttem az életem. Miért nem indultunk el öt perccel vagy másodpercekkel hamarabb, akkor talán nem ütközünk a kamionnal? Miért erőltettem Ádámra, hogy ő vezessen, mikor éjszaka jött haza ittasan? Miattam van börtönben. Azóta rá se tudok nézni a szeszre, mert ezt is megfogadtam. Miért Évának kellett meghalnia a kocsiban, nem nekem? 

    A kérdések mellett a könnyei is záporoztak. Remegő kezeivel megmosakodott, fogat mosott. A szobába hajtott és felöltözött. Mielőtt kiment volna az éjjeliszekrényen lévő képre nézett. –Ne aggódj Éva nem adom fel, megfogadtam vigyázni fogok magamra és a fiunkra is, meg Edére. Nemsokára jövök.

  A bejárati ajtót bezárta és várta a liftet. Tíz másodperc sem telhetett el és dörömbölt a fém ajtón, a ricsaj kiverte a biztosítékot a mellette lakó szomszédasszonyál Julinál. Szinte kivágta lakásának az ajtaját és szempillantás alatt a tolókocsi mellett állt. Úgy vibráltak a szemei, mint egy jó öreg Trabantnak az indexlámpái. A pulyka is el szégyellte volna magát, ha látja a nő tűzvörös arcát.

     –Ide figyelj Géza én egy béketűrő ember vagyok egy ideig, de ami sok az sok. Kora reggel szinte egész nap hangosan beszélsz, nem ritkán, úgy ordítasz, hogy abba a falak is beleremegnek, most meg úgy dörömbölsz, mint akinek elment az esze. Sajnállak, mint itt nagyon sokan, próbáltunk rajtad segíteni, de nem hagytad. Begubóztál, mint egy csiga. Nem köszönsz nekem sem, aki Éva egyik barátnője voltam, akire mindig számíthattatok. De szerinted, csak te vagy ilyen helyzetben? Én közel a hetvenhez egyedül vagyok, mint az ujjam, mégis hálát adok, hogy élek, azután, amin keresztülmentem. Ádámra sem gondolsz, csak magadra. Te egy hálátlan valaki lettél. Szégyelld magad, majd úgy otthagyta, mint Szent Pál az oláhokat.

    A lift üresen megérkezett, ahová Géza rutinosan begördült. Az állatkereskedés felé vezető úton a szomszédasszony szavain morfondírozott. – Én hálátlan? Minek, kinek lennék hálás? Hogyan meri a fiamat a szájára venni?    

    Mielőtt elöntötte volna a düh, régi emlékek tódultak a fejébe.  Mikor Éva megszülte Ádámot, Juli még a férje temetésének más napján is átjött, és ha kellett mesélt a gyereknek, mikor Éva az egyetemi vizsgáira készült, vagy bevásárolt, ha kellett.  Mindezt önzetlenül tette. Ő meg nem köszön neki, sőt a fejét is elfordítja, mintha tehetne bármiről. Nem volt sok ideje tovább töprengeni, mert megérkezett az állateledel bolt elé. Be akart kiáltani, hogy jöjjön ki az eladó, mielőtt elhagyta volna a szó a száját, majdnem leesett az álla a döbbenettől. Akadály mentesítve lett a bejárat. – Mi a fene történt itt, hogy feljárót készített a tulaj, hiszen, amióta lebénultam, úgy viselkedik velem, mintha egy tuskó lennék – morogta magában. 

    Az ajtó és a feljáró között annyi hely volt, hogy kényelmesen kitudta nyitni az ajtót, nyújtózkodni sem kellett, mint azelőtt, mert a kilincset is lejjebb tették. Benyitott, elhatározta, hogy kikéri gyorsan Edének az eledelt, fizet és angolosan távozik. Nem akar összeveszni a tulajdonossal sem, képes lenne letagadni, hogy lehet kapni az egere csemegéjét.

   Kinyitotta az ajtót kérni akart, de a látványtól tátva maradt a szája.

    –Neked is szia Gézám, szerintem csukd be a szádat, nehogy berepüljön valami – kacagta el magát a középkorú nő.

    –Szia Edit! Hát te itt, hiszen azt hittem, hogy már nem is…

    –Én itt, megvettem az üzletet, mert egészségesnek érzem magam, mint a makk. Kevesen hittek benne, hogy képes vagyok rá. Sokan azt gondolták, hogy teljesen lebénulok, sőt elvileg már évek óta csak a temetőbe járhatnál ki hozzám. De látod itt vagyok, még ha tolószékben is, hálás vagyok minden napnak, hiszen élek és tettre kész vagyok.

    –Annak, vagy hálás, hogy lebénultál, hogy elvesztetted a férjedet, hogy szenvedések a napjaid?

    –Igen a Rokinak is, legalább nem kell gyalogolnom, mindig is utáltam. Ferit soha nem fogom elfelejteni, tudod mekkora szerelem volt a miénk is, mint a tié…, de azt akarom, hogy büszke legyen rám

    –Ez nem vicces.

    –Nem egyáltalán nem az, igen, ha azt akarod hallani, amit te gondolsz, legyen úgy. Lenyomorodtam egy betegség miatt, néha úgy érzem nem kellett volna életben maradni, lehet, hogy butaság, de a sors akarhatta, hogy így legyen. Ne nézz így rám nem hibbantam meg teljesen, de hinni kell valamiben, ami előrevisz, és nem tudnék a tükörbe nézni, ha hálátlan lennék, ha elhagynám magam, ha mindig mást hibáztatnék mindenért. Jó tudom ez közhelynek tűnik, de van benne valami. És te, hogy vagy? Sikerült elhelyezkedned?

    –Nem.

    –Nem vettek fel, vagy nem akartál melózni?

     Géza nem nézett Editre a szemeit lesütötte, önkéntelenül krákogni kezdett.

    –Pedig itt lenne egy szabad álláshely, amióta enyém az üzlet, nem találok alkalmas embert, te pedig vérbeli kereskedő voltál, meg hát a rokkantnyugdíjból sem lehet megélni.

    –Akkor kérek, az egeremnek azt a speciális eledelből, ami állítólag csak itt kapható, és megyek is.

    –Ha meggondolod magad itt a névjegykártyám, hívj fel nem bánod meg.

   Géza köszönés nélkül szinte kiviharzott az üzletből, úgy tekerte a tolókocsiját, mintha a paraolimpiára készülne. Mire felért a lakásba ömlött róla a verejték. Edéhez sem szólt csak szó nélkül megetette, a szobába ment, lefeküdt, pár óra múlva elaludt. Reggel sem kellett az ébresztőt szidnia, kipattantak a szemei, hónapok óta először már nem vánszorogva ült a tolókocsijába.

    –Szia Ede látom tele a bendőd, ma kicsit kevesebbet kapsz, nehogy baj legyen. Képzeld, amióta Éva meghalt most álmodtam először vele, elkezdem hinni, hogy mindent lát, ami a bolygón történik. Minket is. Ne nézz rám így, nem bolondultam meg, ha nem lenne igazam, honnan tudná, hogy mi történt velem? Honnan tudna a viselkedésemről, az egész életemről? Képzeld azt is hallotta, hogy nem dolgozom, pedig Edit az egyik legjobb barátnője felajánlott egy eladói állást tegnap, mikor neked vásároltam. Azt mondta, hogy a barátnőjének teljesen igaza van, nem így ismert meg, és igen is hálásnak kell lenni az életért. Ádámot nem hagyhatom magára, be kell fejeznie az egyetemet, lehet, hogy rám szorul, mert ha kiengedik a börtönből, nem biztos, hogy a suli mellett el tudja tartani magát. És hogy igenis hálátlan vagyok, és nem akar csalódni még jobban bennem.

    Szinte hadarta a mondatokat, majd a szobába ment, megsimogatta az éjjeliszekrényére kitett felesége fényképét.

    –Nem fogsz bennem csalódni.

    A tárcájából elővette az Edittől kapott névjegykártyát és tárcsázni kezdett.

    –Szia Gézám, már te is egérkaját eszel, azért hívtál?

    –De vicces, a tegnapi miatt meg ne haragudj, bunkó voltam. Áll még az ajánlatod?

    –Persze, a számból nem csinálok…, mikor jössz?

    –Rendbe teszem magam és indulok.

     A telefonhívás után pár perccel, már a liftet várta, a fordult a kulcs a zárban, az ajtó csapódott Juli a szomszédasszony állt mellette.

    –Ne haragudj Juli…

    –Nem tudok, érted haragudtam, nem ellened – majd megsimította az arcát.

    Szinte kilőtt a társasház kapujából szélsebesen hajtotta a Rokit, felhajtott az állatkereskedés feljáróján, Edit látta a kamerán, és kinyitotta az ajtót.

    –Hálás vagyok a tegnapiért neked.

    –Magadnak legyél az elsősorban azért, hogy idáig eljutottál, hogy a szavaim nem mentek keresztül egyik füleden be a másikból ki, hanem gondolkodtál. Én csak a löketet adtam.

   –Mikor kezdhetek?

    –Holnap reggel.

   –Edét hozhatom?

   –Csak akkor, ha nem ő szolgál ki.