Dzseni

-Cingár, csenevész, nyápic, semmirevaló. Mit kezdjek vele? Nem ebből az alomból. – mutatott egy hetyke virgonc kutyacsomóra

-Nem tartok állatot, tudod, hogyan tehetném. Jó, tudod, most éppen lenne helye, de mire hazavinném Csillaghegyre, háromszor dobná fel az összes tappancsát.Meg mit kezdenék vele? Már nem kutyázom. Örülök, hogy új munkám van. Meg annyi, hogy épp megélünk.

-Azért nézd meg közelről! Tudhatnád, elintéztem volna, nem is vette volna észre, de valami zavart. Most is. Más a tekintete. 

  Barátféle ismerőséhez más okokból ment, kellett pár apró alkatrész a lerobbant Barkaszhoz,

ami közismerten nem egy terepjáró, ráadásul kétütemű, de volt egy jó tulajdonsága. Működött a helyi nagyker szállítócégénél használt mosóbenzinnel. Mondhatni negyedébe került a benzinkútinak, hát azért volt mosóbenzin. Vagy azért került negyedébe.

Nem mondhatni, hogy teljesen legális volt az üzlet, de nem mindegy, hogy 40 Ft. egy liter, vagy 10. Majdnem drágább volt a buszbérlet, mint a szabad autózás, bár sokan röhögtek a kopott Barkaszon. Nem lehetett látni kívülről, hogy a kisteherautó csak kívül olyan idióta. 

Piszok jól gyorsult, pöfögte közben a hátul jövőknek a frászt, de egyéb meglepetéseknek is volt helye benne.

Nos, a javítás, alkatrész rendben, de mit adjon a kutyáért? Nem kell kutya!

-Figyelj! Ingyen van a cucc, de vidd el a kutyát! Úgy csúszmászott ide, hallotta a többieket,

befogadtam, ismersz. De nem tudok vele mit kezdeni

- Jól van, ennyit megér a járgányom. Majd eltemetem én. Hazáig sem fogja kibírni, ahogy elnézem.

Azért, most már megnézte közelebbről. Drótszürke, meg a piszkos fehér keveredett a bundájában, ami bundának sem volt nevezhető. Kócos sörétféle takarta épphogy, piszkosan,

de volt valami furcsa a tekintetében. Az arcában. Mert nem kutyapofa volt, hanem arc. Egyedül az volt tiszta kissé, de a tekintete…Szürke, inkább kék szemek.

-Figyelj, komám! Milyen kutyának van kék szeme? Albínó bármi lehetne, de akkor a szőrzete is.

-Nos, szerintem egy kóbor „háztartási, kirakat-husky, meg egy erősebb feketének a keveréke.

Nem tudom.

-Rendben. Elviszem, de ne zavarjon, ha nem éli túl a holnapot! Adj egy dobozt, azért tegyél valami almot bele, rázós lesz az út.

Elindultak. Az eb annyit sem mondott, hogy nyüssz. Bevackolódott a dobozba, néma csendben, mintha érezte volna a sorsát, begömbölyödött.

Hazaértek. Ócska, lepusztult családi ház, Zoltán úgy bérelte, hogy nemsokára arra visz át az autópálya, meg az új híd a Dunán, már régen kisajátították a telket, de a tulaj az utolsó hasznot is ki akarta csiholni, amíg lehet. Ez volt az éppen pillanatnyi menedék, mert olcsó volt, ki tudta fizetni az árát. A környék nagyon jó volt, 10 percre a HÉV-től, meg Csillaghegy city-től. Kicsit feljebb már a Pilis dombjai, meg a hegyek.

Szerencsére a kerítés ép volt, fonott drótháló, két méter magas, meg volt egy otthagyott régi kutyaház. 

Még nem volt este egészen, hát keresett egy edényt, a pulykaszárnypörköltet összekeverte némi száradó kenyérrel, meglangyította, keresett egy edényt víznek is, kitette a küszöbre, amíg a kutyaházat kibéleli. Nem várt semmit ettől, mert szegény jószág úgyis elpusztul, mire reggel lesz.

Hát, nem ismerték egymást. Dzseni – mert azt mondta a a Robi, hogy ő így nevezte, lefetyelt egy korty vizet, befalta –csóváló farokkal – a pulykakaját, majd lábatlankodni kezdett a házának a „restaurálásánál”.

  Némi bokáig érő hó volt akkortájt, meg mínusz 2-3 fok. Zoltán jól kibélelte a megjavítgatott házat, elég nagy volt, hát némi apró ennivaló, meg víz még az elejébe fért.

Begyömöszölte Dzsenit, majd bement a házba. 

Bedurrantott az otthagyott vaskályhába, tíz perc múlva kezdett melegedni.

 Szinte izzásig rakta, majd beburkolózott a takarójába, fejére húzta és bealudt a nappal fáradalmaiba…

Arra ébredt, hogy kaparnak, nyüszítenek az ajtóban.

- gebedj meg szerencsétlen! Jobb a kéglid, mint az enyém.

Azért beengedte a kutyát, amelyen látszott, hogy öt percet sem töltött a sajátjában, hogy hempergett a hóban és csillogott az a hülye kék szeme.

-Jól van te dög, maradj itt, de ez az én ágyam. Keress magadnak helyet!

Reggelre alig volt melegebb, mint kint, csak a takaró alól nem volt kedve kimászni.

Valami meg melegítette a derekát. Hát, mi? A kutya a hátához vackolta magát, És amikor káromkodva eszmélni kezdett, két arcnyalással vette tudomásul, hogy nem álmodik.

Francba! Ha ki akarsz menni, nyisd ki az ajtót!

Persze, ez nem működik, hát kimászott a hidegbe, kiengedte.

 Ha már felkeltettél te dög, akkor haladjunk. Ma nincs munka. Tüzifa, kihamuzás, begyújtás.

 Kint teljesen behavazott. A muszáj- hólapátolás közben nézte, hogy a kutya boldogan viháncolva gyötri át magát a hóbuckákon, Szinte visszavigyorogva az arcába. Megfürdött viháncolás közben.

   Egy év telt el így.

Dzseni egy erőteljes, combközépig érő fehér, erős szürkés árnyaltokkal tarkított kemény kutya lett. Megtanult pórázt, szájkosarat viselni, nem nekimenni minden idegen lénynek, szót fogadni, de olyan önállósággal, mintha közölné: Csak neked!

Akkoriban Zoltán objektumőrzőként dolgozott egy nagynevű, gázok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó nemzetközi cégnél. Járőrözni is kellett, meg ami ehhez tartozik. Kutyával előnyt jelentett. Bár modern térfigyelő kamerákkal, infravörös jelzőszerkezetekkel volt biztosítva, a járörözésnek fontos szerepe volt. Hát, magával vitte Dzsenit. Sok vakriasztás fordult elő, mert ahogy a varjak, meg más madarak rászálltak a kerítésre, a jelzőszerkezet riasztott, kötelező volt végigjárni a területet.  E miatt egy alkalommal azt az utasítást kapta, hogy éjszakára ki kell kapcsolni az infrát, elég a kamerarendszer.. Az őrház jól felszerelt rendszerrel, TV, egyebekkel is felszerelt kényelmes helység volt, 24 órás szolgálat alatt, pihenésre is volt lehetőség, a rendszer úgyis riasztott, ha gond lenne. Persze ágyat nem tartalmazott.

Némi bóbiskolás belefért így is. Zoltánnál ez úgy történt, hogy egy plédet leterítve ledőlt kicsit, a kutya mellé, párnája a kutya volt. Ha Dzseni megmozdult, az már elég volt az éberséghez.

Egyszer csak Dzseni halkan morogni kezdett, megmozdult. Zoltán kitörölve az álmot a szeméből feltápászkodott. Nem fegyveres őr volt, csak könnygázzal és gumibottal rendelkezett. Volt még egy órája járőrözésig, de beírta a naplóba a soron kívüli járőrözést, kabát fel, és elindultak. A kutya egyből hátrafelé kezdett rohanni az egyik vegyes gázokkal megrakott –nitrogén, hidrogén, széndioxid és dissous gáz palackokkal rakott furgon megrakott furgon felé, ami másnapi kiszállításra várt. Dzseni vadul ugatott. A sötétből egy villanás, egy dörrenés, egy kutyasikoly, Majd még egy dörrenés. Távirányítóval bekapcsolta a szirénát, aktiválta a rendőrségi távriasztót, majd a sötétség felé felordított: Fel a kezekkel!

Két árnyat látott a kerítés felé futni, az árnyak egyszerre eltűntek valahol. 

Odarohant Dzsenihez. Már nem volt benne élet. Visszarohant az őrszobához, már nyitotta is a kaput az érkező rendőrök előtt. Értesítette a főnökét is, aki 15perc múlva szintén megérkezett.

   A vizsgálat megállapította, hogy a kerítést hátul átvágták egy autónyi szélességben, az érzékelők kikapcsolása miatt nem volt elektronikus jelzés. 

  A kutya tetemét elszállították. A főnöke tagadta az utasítását, Zoltánt fegyelmivel elbocsájtották.

 Zoltán leadta az eszközeit, még szerencse, hogy nem vontak le a hátralévő béréből.

Abbahagyta foglalkozását, soha többé!- gondolta.