Léleksimogató találkozás

Ez a nap is ugyanúgy kezdődött, mint a többi. Gondolta megcélozza a végtelent. Ezzel a lendülettel elhatározta, hogy megtanul kötni. Tegnap mindent megvett hozzá. Még soha nem próbálta. Biztosra vette, hogy menni fog! 

          Reggel a két lányát elvitte az iskolába. A legkisebbel meg kiment a városligeti, palánkkal körülvett játszóterére. Fia játékait kiöntötte a homokozó párkányára. Nagy lelkesedéssel kezdte el gyártani a homoksüteményeket. Leült egy padra kötőskönyvét maga mellé tette. Megpróbálta az ábra szerint elkezdeni a kötést. Sokadszorra sem sikerült. Egyszer csak valaki megérintette a vállát. A hang irányába fordította fejét. Egy idős néni botjára támaszkodva mosolyogott rá… Fehér haját borzolta a szél. Választékosan, szinte elegánsan volt öltözve. 

           - Leülhetek?

           - Természetesen. 

          Az idős hölgy lassan, komótosan leült mellé. Botját gondosan maga mellé tette.

- Mit csinál kedvesem?

- Kötni tanulok…

- Könyvből?!?!?!...  Megengedi, hogy segítsek…?

- Nagyon örülnék neki!

- Mári néni vagyok…, és téged hogy hívnak…?

- Gyöngyvérnek hívnak…

- Ha megengeded én nem foglak a neveden szólítani. A neveket sajnos mindig elfelejtem, de te csak hív nyugodtan Mári néninek…, én meg majd kedvesemnek szólítalak…. Jó lesz így…? Nos akkor fogjunk hozzá…!

          A háta mögé ment. Szép lassan a padot fogva előrehajolt. Lágyan fogva meg kezeit. A balra rácsavarva a fonalat. Kissé meghúzta. Megmutatta, hogy a rajzon látható mozdulatok a valóságban hogy néznek ki. 

          Léleksimogató volt a vele találkozás. Csodálatosak voltak ezek a mosolyokkal teli napok, a kötés alatti beszélgetések. A lelkéből sugárzott valami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan erő, hiszen jól érezhető volt, hogy ahol megjelenik körülötte felragyog a nap. Már találkozásuk első pillanatában szívébe zárta. Tetszett a hozzáállása, a kedvessége, a jósága. mert ismerte az apró gesztusok értékét. Értett hozzá hogyan tudja a sok új, hasznos, kiegészítő információt, rengeteg értékes tudást könnyedén másnak átadni. Nagy hangsúlyt fektetett a gyors, pontos, precíz, látványos gyakorlásra. A találkozások végén mindig adott gyakorolni való feladatokat. Néhány hónap múlva megkötött sálak, sapkák után elkészült élete első, mintás, többszínű pulóvere. Azonnal fel is vette. Megmutatta, hogy közösen mire jutottak.

           - Ügyes vagy! Remélem sok örömöd lesz benne. Most már drágább mohair fonallal is próbálkozhatsz, mert gyorsan, szépen, egyenletesen kötsz, csak ne felejts el a szabásmintát elkészíteni, hogy a szemeket pontosan le tudd számolni. Ügyelj a darabok összevarrásánál, hogy az is mindig szép legyen. 

          Fantasztikus volt a csúcsra érkezése pillanata. Olyan volt ez a dicséret mintha Nobel-díjat kapott volna… Energiát adott neki. Örömében szinte a föld fölött járt... Szerette volna átölelni az egész világot! Továbbra is találkoztak. Ettől fogva már nemcsak kötésről beszélgettek. Szerettek egymás társaságában lenni. Volt valami láthatatlan összhang köztük. Fia minden alkalommal sütött neki homoksüteményt, amit Mári néni nagy örömmel elfogyasztott. Viszonzásul fejből újabb és újabb meséket talált ki neki.

          Egyik hétfőn furcsa dologra lett figyelmes. Mári néni lehajtott fejjel ült le mellé. Sokáig nem szólt egyetlen szót sem, csak tördelte a kezeit. Komótosan belenyúlt a táskájába. Kivett belőle egy kockás füzetet. Felé nyújtotta.

          - Meghalt a férjem, meghalt a lányom, nincs senkim. Túl idős és túl beteg vagyok! Erre itt már nincs szükségem. Kedvesem… ezt a kézzel írott receptfüzetet szeretném neked adni… Elfogadod…? Tudom nagy családod van és a jövőben sok mindent kell majd neked magadnak megcsinálnod, hogy körülötted mindig rend legyen. Sok jó főzési, befőzési tanács, recept van benne, olcsóbb is, drágább is. Szeretni fogod, mert hosszú évek alatt részletes széljegyzetekkel láttam el. 

          - Nagyon szépen köszönöm az önzetlen ajándékot. Sok-sok év után is emlékezni fogok arra, akitől kaptam…. Egészen biztosan használni fogom. Még egyszer nagyon köszönöm.

          Kinyitotta a füzetet. Első amit meglátott a tojáspörkölt leírása volt. Becsukta. Csak nézte, nézte az idős hölgyet… Feltűnően lehangoltnak, szomorúnak, tűnt...

          - Minden rendben…? Valami baj van…? Segíthetek…?

          - Nem! Nem! Minden rendben! Csak egy kicsit fáradt vagyok…

          Mári néni felállt. Elindult hazafelé. Még egy kedves szó, egy biztató mosoly. Visszapillantott… Vékony alakja eltűnt a városligeti bokrok között. Összeszedte a homokozóban fia játékait. Felszálltak a trolibuszra… Ha csak rövid időre is, de fia önfeledt csacsogása elfeledtette vele a benne kavargó negatív, rossz érzéseket… 

          Otthon, ebédfőzés közben eltöprengett azon, hogy ezek a rendszeres találkozások milyen fontosak számára. Sok mindenben nemcsak igaza volt, hanem igaza lett. Sok mindenre figyelmeztette. Így a magába szívott, elraktározott információk a későbbiekben megkönnyítették a mindennapjait. Felkészülten már könnyebb volt megbirkózni ezekkel.

          Új ajándékba kapott kincsét feltette a szakácskönyvek mellé a polcra. Mári néni füzete azonnal összebarátkozott a tapasztalatokat megörökítő, gyönyörű, egyenletes zsinórírással írt, töredezett lapú, a nagymamájától örökölt kockásfüzettel. Ebben szintén több generáció gyűjtötte a finom falatok receptjeit. Első oldalán egy1882-es dátumú recept volt olvasható. Nem baj ha kettő van belőle. Több tapasztalat, több tudás, több finom étel, több dicséret a családtól és a barátoktól.

          Egyik alkalommal Mári nénit hiába várta, nem jött… Gondolta megbetegedett. Tudta hol lakik. Megfogta a fia kezét és elsétáltak oda. A házmestertől tudta meg, hogy ő már átevezett a túlsó partra. Őszinte veszteségként élte meg. Lelki társaként tekintett rá. Elvesztett egy értékes, jó embert, egy rokonlelket. Ilyennel csak kevéssel találkozott! Gondolatban átölelte és emlékére még aznap elkészítette élete első tojáspörköltjét. Később kicsit átalakítva családja igazi kedvence lett. Jó lenne, ha sok ilyen Mári néni lenne. 

          A "sültgalamb" csak a mesékben létezik. Soha senki szájába nem repült még bele. Mindenkinek magának kell megfognia, megsütnie a saját galambját és nem a csodára várni. Ezt tették sokkal rosszabb helyzetben élő őseink is. Rögtönöztek, nem pedig kifogásokat kerestek…